Kultúra

MEZŐSZEMEREI VIZUÁLIS MŰVÉSZETI ALKOTÓTELEP


A vidékiség a képzőművészetben, más szóval képzőművészet a vidékben gondolat modern megfogalmazására először 2001-ben került sor Mezőszemerén.
A Mezőszemerei Civil Egyesület szervezésében Szirtes János és Bukta Imre Munkácsy-díjas képzőművészek kezdeményezésére létrejött VALÓS KÉP címet viselő művésztelepen első alkalommal az Iparművészeti Egyetem multimédia szakos hallgatói vettek részt. Ezt a rendezvényt a Ifjúsági és Sport Minisztérium támogatásával tudtuk megvalósítani.

2002-től pályakezdő és már neves művészeket hívunk a mezőszemerei művésztelepre, melynek főtámogatója a Nemzeti Kulturális Alapprogram.

A tábor célja egy kelet-magyarországi kistérség szociográfiájának (elöregedés, munkanélküliség, kisebbségi problémák, mezőgazdaság új helyzete, ingerszegénység(?), stb.) művészeti feldolgozása volt műfaji határok nélkül, a legszélesebb eszközhasználattal.

A művésztelepen tényleges műtermi munka folyik (rajz, installáció, intarzia, fotó, számítógépes feldolgozás, stb.), valamint egyes művészek különböző helyszíneken más-más technikával dolgoznak (tájbeavatkozás, videó, installáció, stb.).

A művésztelep személyek és szemléletek tekintetében is nyitott, évente más-más művészek kapnak meghívást, akik széles műfaji skálán dolgoznak.

Résztvevők:

VALÓS KÉP 2, 2002:
Bukta Imre, Csáky László, Csontó Lajos, Dina András, Dunai Beáta, Elekes Károly, feLugossy László, Gerber Pál, Kedves Lili, Kovács Alida, Magyarosi Éva, Rutkai Bori, Sarkadi Balázs, Sebők Kata, Skenderovic Lídija, Szirtes János.

2003-tól a művésztelep munkacímét NYÍLT TÉR-re változtattuk.

NYÍLT TÉR 3, 2003:
Berhidi Mária, Bukta Imre, Cseke Szilárd, feLugossy László, Kovács Alida, Mesterházy Katalin, Mezei Ildikó, Nagy Árpád Pika, Pacsika Rudolf, Samu Bence, Szilágyi Rudolf, Szirtes János, Zólyomi Károly.

NYÍLT TÉR 4, 2004:
Bukta Imre, Jakab Ágnes, Lovas Ilona, Matolcsi Beus, Molnár Ágnes, Szabó Dezső, Szirtes János, Taskovics Éva, Vágó Szabolcs, Várnai Gyula.

NYÍLT TÉR 5, 2005:
Bukta Imre, Fátyol Viola, Galbovy Attila, Gallusz Gyöngyi, Molnár Ágnes, Péli Barna, Szirtes János, Szurcsik József.


NYÍLT TÉR 6, 2006 meghívott művészei:
Bukta Imre, Eike, Gálhidy Péter, Gyenis Tibor, Szirtes János, Türk Péter, valamint az Iparművészeti Egyetem és az egri Eszterházy Károly Főiskola rajz-vizuális kommunikácó szakának 2-2 hallgatója.

A NYÍLT TÉR művésztelep évenkénti anyagának a bemutatását a hatvani Hatvany Lajos Múzeum vállalta magára, pontosabban Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész, aki „menet közben” is figyelemmel kíséri a művésztelepi munkát. Mivel az alkotótáborban résztevő művészek közül többen modern médiával foglalkoznak, s tudvalevő ilyeneknél a felmerülő utómunka, ezért a kiállításokra rendszerint az őszi művésztelep után néhány hónappal, általában a következő év kora tavaszán kerül sor.

A művésztelepek munkáját és a művekből készült kiállítást dokumentáló katalógusokat a Hungart Egyesület támogatásával készítettük el.