Nyílt Tér 2003
NYÍLT TÉR 2003
VIZUÁLIS MŰVÉSZETI ALKOTÓTELEPMezőszemere, 2003. szeptember 12-28.
A harmadik mezőszemerei művésztelep a Nemzeti Kulturális Alapprogram, valamint Heves Megye Önkormányzata Művelődési Bizottságának támogatásával valósult meg.
A művésztelep személyek és szemléletek tekintetében is nyitott, évente más-más művészek kapnak meghívást, akik széles műfaji skálán dolgoznak. A 2003-as tábor résztvevői:
Berhidi Mária, Bukta Imre, Cseke Szilárd, feLugossy László, Kovács Alida, Mesterházy Katalin, Mezei Ildikó, Nagy Árpád Pika, Pacsika Rudolf, Samu Bence, Szilágyi Rudolf, Szirtes János, Zólyomi Károly.
A Hatvany Lajos Múzeumban rendezett művésztelepi kiállítást Kollár Lajos (Mezőszemere),
a 2003-as sikeres Magyar Himalája Expedíció vezetője nyitotta meg.
A művésztelep munkáját és a művekből készült kiállítást dokumentáló katalógust a Hungart Egyesület támogatásával készítettük el.
NYÍLT TÉR 2003
A mezőszemerei művésztelep immár harmadik alkalommal látja vendégül az általában különböző érdeklődésű művészeket. Alkalmat teremt arra, hogy egy látszólag szűk területen kicsit egymásra utalva dolgozzanak. Ám szinte valamennyi alkotó rövid tartózkodás után ráébred arra, hogy a vidék, a falu megítélésében eddig a felületen mozgott, mert minél mélyebbre ás a tapasztalattal – miként a sejtbiológus a tudomány rá vonatkozó részében – annál izgalmasabb összefüggéseket vesz észre. Öröm látni, hogyan érinti meg a művészeket ennek a létnek külső és belső – mondjuk – szépsége. Szirtes János például az egyik munkájának a helyszíneit, médiumait találta itt meg, és olyan mozgó képeket alkotott, melyek méltán nevezhetők a költőiség égi szféráinak (Holokauszt kiállítás, Műcsarnok, 2004).
Számos itt készült, vagy itteni élmény alapján fogalmazódott műalkotás ösztöndíjat, sikert hozott az alkotóknak.
A művésztelep ügyel arra, hogy az alkotók a képzőművészet nagy parkjának különböző ösvényeiről érkezzenek a festészettől a filmig, vagy a filmtől a festészetig. Ez így korban is nyitottságot igényel. A tehetséges végzős egyetemistától a beérkezett művészig, generációkat áthidalva igyekszik a művésztelep egyre jobb alkotói körülményeket biztosítani a meghívottak számára. Meg kell említeni azt is, hogy a művészek is hatással vannak a falura, példaként hozhatnám fel az itt élők számára tartott szabadtéri filmvetítéseket (a faluban húsz éve nincs mozi). Az elkészült műveket kiállításon mutatjuk be a hatvani Hatvany Lajos Múzeumban.
Bukta Imre
Munkácsy-díjas képzőművész
művésztelep-vezető
Munkácsy-díjas képzőművész
művésztelep-vezető
Mezőszemere... harmadszor!
Ezzel a falunévvel, hogy Mezőszemere, először talán háromszor tíz évvel ezelőtt, egy Bukta Imre katalógusban találkoztam még otthon, Marosvásárhelyen. Egy furcsán, inkább valóságosan, mint képletesen, de fénykép tanúságú tényszerűséggel felszarvazott traktorféleségen lovagolt a falusiasan öltözött, ugyanakkor micisapkát viselő, azaz „szakadt” mezőgazdasági munkásnak álcázott művész. Mi, az akkori, kortársnak tudott művészetért (minimalizmus, konceptualizmus, stb.) rajongó fiatalok kézről-kézre adtuk a lepukkant, falu ihlette műveket közvetítő füzetet. Bizseregtető hatása volt; modernnek éreztük, bár nem tudtuk igazán besorolni egyik akkori katalógusokból ismertnek vélt, kortárs törekvésbe sem. Magánmitológia lenne? – kérdeztük egymástól. De hát éppen, hogy az nem volt! Hiszen nem az egyénről, az EGOról, hanem sokkal inkább a kollektivitásról, annak is a csődjéről, a TÉESZ („kollektív”) gazdaságokról adott hírt akkor, amikor a budapesti rádió nap mint nap a sikeres magyar mezőgazdasági modellről tudósított. Ezek a képek a falu kollektív(!) elidegenedésének általunk is ismert, közös kelet-európai élményét árasztották. Nem közösségi mitológiát, nem is a hiányát, hanem inkább annak a karikatúráját.
Megmagyarázhatatlan módon azok a szemerei képek mégis olyan hatással voltak rám, gyerekkorom legszebb napjait falun töltött városi fiatalra, mint amilyen hatással lehetettek a századvég plein-air festményei azokra a fiatalokra, akik vidéken vagy távoli országok archaikusabb zöld-dús környezetében töltött gyerekkorukból a szürke Párizs színes fénycső és abszint élénkítette világváros vonzásába kerültek. Ismert fényeket, levegőt és illatokat árasztottak. Meghatódtam tőlük, akárcsak azok, akik az iparosodó-szennyeződő nagyváros kávéházaiban töltötték napjaikat és önkéntelenül is felizgatták-borzolták zsigeri emlékeiket a pillanatnyi, az egyedi és megismételhetetlen pillanatok hangulatait rögzítő festmények, amellyel az impresszionisták a szabad levegőt, a természetet a fülledt szalonokba hozták. A szemerei életképek számunkra is a vidéket, a szabad levegőt, a természetet idézték, csak ekkor már kissé másképpen otthonosan, petróleum és gumicsizmaszagúan.
Mezőszemere,… másodszor! Bukta kiállítás a Szentendrei Képtárban, a kilencvenes évek elején. Derékfájdító alacsonyan kiállított tucatnyi? Petróleumlámpák átható bűzében-szagában, (fojtó) illatában és fényénél kiállított tulajdonosainak fényképei láttán vált bizonyossággá, hogy Mezőszemere egy nagyon is létező kis község, valahol a jellemzően nem előtérbe kerülő vidéki lakóhelyek Magyarországán. Attól kezdve számomra az ott átélt Mezőszemere volt, ha a maga konkrét egyediségében még ismeretlenül is, de a hozzá hasonló falvak, községek, tanyák és poros-sáros mezővárosok sokaságát képviselő VIDÉKI MAGYARORSZÁG a kortárs képzőművészetben. Egyben ez volt a Petőfi, Ady, Illyés költészetének világát, de Tóth Menyhért festészetét is kortárssá, ma – a szociológiai változásokkal együtt is – átélhetővé tevő, az önnön szép emlékére rávetülő megtépázottságával valós MAGYAR FALU. Egy érett, érvényes művészi pálya egyszerre jelképes és érzéki tárgy-, kép- és cselekvésjelenet alkotó világának ihletője, melynek felismerésében felsejlett a magyar művészet sajátosságát, kultúránk egyediségének értékeit fenntartó, elnyomorítottságában és kifosztottságában is kifogyhatatlan szűkebb haza képe, mely egyre fontosabb helyet követelt egyszemélyes belső szellemi-lelki Európámban. Befogadó otthonként jelent meg, mely a hozzá hűeket, a rá igazán kíváncsiakat képes, ha kell egyetemesen érvényes szellemi, formai kalandozásokra sarkallni, vagy bölcseleti mélységekbe való lemerülésre, vagy égi szférák felé emelkedésre ösztönözni, ráadásul a legérdemesebbeket hűségükért cserébe képes boldoggá, megelégedetté is tenni.
A harmadszori… Mezőszemere folyamatos jelene, Isten Igaza.
Folyamatos, mert még majdnem jelen idejű minden, ami újdonság: Bukta Imre megtérésszerű hazaköltözése, Kónya Réka hozzátelepedése – de velük együtt Kollár Lajosnak, a hegymászónak, (a 2003-as év sikeres Magyar Himalája Expedíció vezetőjének) Mezőszemerére való költözése is. Valamint a falu elhanyagolt, már-már haszontalanságát megélő köztéri emlékművének felújítása ugyanúgy, mint ahogy újdonság a falu közepén egy magyarországi viszonyok között igencsak merész köztéri szobornak az állítása is. Folyamatos újdonságot jelent a rendszeresen kiadott, bár helyi érdekeltségű, mégis példa és mintaszerűen köz-szellemi MEZŐSZEMERE újság léte is. És mindig újdonságszámba megy az újra és újra felbukkanó, a vissza-visszatérő művészbarátok és vendégek mezőszemerei kocsmákban való poharazgatása. Vadonatúj volt, mégis megszületésének pillanatától elfogadottá, hagyománnyá nemesedett a régi szükségletet szolgáló és helyi igényeknek is elébe menő falunap, a GÖRHE-NAP létrehívása és animálása is. A kívülállónak ugyancsak meglepetés volt a Mezőszemeréről elszármazott művészek mindenképpen érdekes kiállítása. És újdonság értékének köszönhető a Műcsarnokban a szemerei tökölő asszonyok performanszban való fellépésének sikere is.
ÚJ még a MŰVÉSZTELEP is, igaz, hogy immár HARMADSZOR.
Újszerűek a Szirtes Jánossal, valamint közös művész- és diákbarátokkal (!), budapestiekkel és vidékiekkel, nagyszerű együttlétben, a mezőszemereiség alkotói kiterjesztésével töltött hangulatok, csevelyek.
Az újszerűség forrásai ezennel: a Mezőszemerei kertek, házak, kocsmák, emberek, ízek, szagok, élmények, történetek, beszélgetések, szerelmek, barátságok, gondolatok, álmok, képek, szövegek, tárgyak, gesztusok, eljárások, anyagkombinációk, látásmódok, módszerek, egymásra hatások, motívumok, vázlatok, műalkotások, anekdoták. Ez utóbbiak az új- majdani legendák.
A sehonnaiság megtorpanása az újszerű.
2004. március 15.
Vécsi Nagy Zoltán
művészettörténész
